A közlemény szerint a társaság az idén öt hónap alatt mintegy 631 millió forintot költött a kezelésében lévő közutak mentén és pihenőhelyeken összegyűjtött hulladék elszállítására, ártalmatlanítására, ennek jelentős része illegálisan elhelyezett hulladék.
 
Hangsúlyozták, a társaság nemcsak a kezelésében lévő 32 ezer kilométernyi burkolatot, és az út menti területeket takarítja rendszeresen, hanem a pihenőhelyeken, parkolókban elhelyezett kommunális és szelektív hulladéktárolókat is üríti.
 
Napi probléma, hogy a kihelyezett szemetes tárolókba, és mellé olyan hulladékot helyeznek ki, amelyek nem a közlekedés során keletkeznek, ilyen például a háztartási hulladék, vagy a lomtalanításra ítélt szemét. Az is gyakori probléma, hogy a közút melletti bokros, fás területre is illegálisan helyeznek ki háztartási szemetet, sittet, egyes esetekben akár veszélyes hulladékot is - írják a közleményben.
 
A Magyar Közút mérnökségei átlagosan csaknem 1 hónapot csak szemétszedéssel, és annak elszállításával töltenek, ami jelentős mértékben lefoglalja a humán erőforrás kapacitásait, és hatalmas költséget jelent - olvasható a közleményben.
 
Hozzátették, a társaság saját kampányokkal igyekszik csökkenteni a szemetelés mértékét. Az idén tavasszal a koronavírus miatt kialakult helyzet nem tette lehetővé, de tavaly tavasszal és ősszel is megrendezték "Jobb, ha el se dobod!" címmel az országos szemétgyűjtési akciót, amelyhez országszerte mindkét alkalommal 12-12 ezren csatlakoztak, köztük a környezetükért tenni akaró önkormányzatok, iskolák, helyi közösségek és egyéni résztvevők is.
 
A Magyar Közút minden évben csatlakozik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) TeSzedd! akciójához. A kampányoktól azt remélik, hogy érezhető szemléletváltozást érnek el a lakosság körében, hiszen a cég évente átlagosan mintegy 12,5 millió kilogramm illegálisan kihelyezett és eldobált szemetet gyűjt össze az országos közutak mellől. A szemétgyűjtési munkák csak tavaly mintegy 1,5 milliárd forintot emésztettek fel a társaság költségvetéséből - közölte a Magyar Közút.