Orbán Viktor elmondta, hogy kedd este összehívta a védelmi bizottságok vezetőit.
 
"Az utasításokat megkapták, és így tudják majd érvényesíteni a meghozott korlátozó intézkedéseket" - fogalmazott.
 
Elmondta azt is, szerdán nyolc órakor folytatódik a kormányülés, ahol Palkovics László innovációs- és technológiai miniszter és Varga Mihály pénzügyminiszter számol be a gazdaságvédelmi akcióterv helyzetéről.
 
"Mert miközben védekezünk a vírus ellen, az országnak működnie kell, a gazdaságnak működnie kell, és be akarom tartani azt az ígéretemet, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyi munkahelyet fogunk létrehozni" - közölte Orbán Viktor.
 
Ha összefogunk, és mindenki betartja a szabályokat, akkor a mostani szigorítások elegendőek, és nem lesz szükség újabb intézkedésekre - mondta.