Balogh László elmondta: a Területi operatív program zöldterületek megújítását célzó másfél milliárd forintos beruházásának részeként a Szent József téren és a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza előtti területen bővítik és újítják fel a parkolóhelyeket, valamint a kapcsolódó zöldfelületeket mintegy tízezer négyzetméteren.
 
A nyár elején elkezdett munka keretében az egyetem előtt 97 térköves parkolót alakítanak ki, a kiszolgáló utak aszfaltburkolatot kapnak, megújul a járda, a közvilágítás és a csapadékvíz-elvezetés. Zöld szigetekkel egészítik ki a parkolót, amelynek környezetében 42 fát és több száz növényt ültetnek. A Szent József téren szintén térköves lesz az eddig aszfaltozott burkolat, 65 parkolóhelyet alakítanak ki, és ott is elvégzik a járda és a közvilágítás rekonstrukcióját, valamint a zöldfelületek megújítását - ismertette a polgármester.
 
Hozzátette, hogy a nettó 216,7 millió forint összértékű beruházások közül az egyetem előtt szeptemberben, a Szent József téren novemberben fejeződnek be a munkálatok.