A zalai gazdaságokban lehetőség nyílik a kiváló helyi termékek – élelmiszerek, borok és pálinkák – kóstolására is, de a Nyitott porták éjszakáján nem a termelésen lesz a hangsúly, inkább azt szeretnék bemutatni, hogy milyen élményeket nyújthatnak a gyógynövénykészítők, a gazdálkodók, a falusi vendéglátók és a pincészetek – mondta el Szabó Tibor programkoordinátor az MTI-nek.

A késő éjszakába nyúló programok szombaton kora délután a Skaper méhészetben kezdődnek Zalaszentgróton: a látogatók többfajta mézet kóstolhatnak és a védőfelszerelést magukra öltve a méhészetet is megtekinthetik. A mézeskalács alkotóműhelyben selymes mázzal borított, különleges zalai lakodalmas sütemény, cukorperec készül majd.

A Nubia Sajtházban kecsketejből készített termékekkel várják a látogatókat, akik a legelésző kecskéket is megnézhetik, Ligetfalván pedig az állatsimogatóban a baromfiudvar lakóival is találkozhatnak az érdeklődők, a gyerekeknek ügyességi játékokkal, kopjavetéssel és íjászattal is készülnek. Kisgörbőn, a táblafestő műhelyben üdvözlő- és házszámtáblát lehet majd készíteni, és a látogatók tiszteletére örömtüzeket gyújtanak.

A Csáford-völgyben működő üzemben a gyógynövények, zöldségek, gyümölcsök adalékmentes feldolgozását és tartósítási módszereit mutatják be a vendégeknek, a völgyben emelt Piramis pedig meditációra ad majd lehetőséget.

A kistermelői gazdaságok és a pincészetek éjszakai és borkalandok helyszínei lesznek: Zalaszentgróton éjszakai pincetúrát, Zalacsányban grill- és szalonnasütést, a zalaszentlászlói gazdaságban fáklyás sétát szerveznek. A kisgörbői hegyi portán pálinkából készült jéghideg frissítőkkel, csokoládékupicában felszolgált pálinkával kínálják a vendégeket.
 
Örvényeshegyen az erdőszélen kialakított kertmoziban a Golden Globe-díjat nyert Zöld könyv című filmet vetítik, míg Zalaszentlászlón, a gyógynövénytermesztő farmon jógára és  csillagászati programra is várják a látogatókat.