Horváth Bálint, az ÁSZ szóvivője pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a napokban induló képzésen az önkormányzatok ellenőrzésekor szerzett tapasztalatokat, a feltárt jó gyakorlatokat osztják meg a jegyzőkkel az önkormányzatok szabályozottságának erősítéséért.

A tananyagok feldolgozása saját ütemben, egyénre szabottan történik majd. Az önkormányzati hivatalokat vezető jegyzők május 24-28. között regisztrálhatnak a képzésre a helyhatóságok hivatalos szervekkel való kommunikációját biztosító elektronikus felületen, a hivatali kapun keresztül megküldött információk alapján - ismertette.

A szóvivő emlékeztetett: az ÁSZ januári, az összes magyarországi önkormányzat és önkormányzati hivatal integritását vizsgáló értékelése szerint az önkormányzatok nagyot léptek előre a korrupció elleni védettségben. Az ÁSZ tanácsadó tevékenységének eredményeképpen 1055 önkormányzatnál már az ellenőrzés alatt, 2020-ban intézkedtek az integritás feltételeinek biztosítására, 1329 önkormányzatnál azonban további lépésekre volt szükség - tette hozzá.

Tudatta azt is, hogy az ÁSZ elnöke és alelnöke az elmúlt hónapokban online megbeszélésen egyeztetett a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének, a Megyei Jogú Városok Szövetségének, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének, a Kisvárosok Szövetségének, a Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének vezetőivel.

A számvevőszék a rendszerszintű ellenőrzésre és a konzultációkra építve március végén nyilvánosságra hozta az önkormányzati hivatalok belső kontrollrendszerének kialakítását és működtetését támogató önteszt aktualizált változatát, hogy további támogatást nyújtson az önkormányzatok integritáselvű működéséhez, szabályos belső kontrollrendszerének kialakításához, valamint a felelős pénzügyi és vagyongazdálkodásához is - olvasható a közleményben.