A versenyt szervező JCDecaux magyar anyanyelven alkotók legfeljebb három darab, minimum 3600 és maximum 4000 leütés terjedelmű műveit várja – olvasható a kiírók közleményében.

Az alkotók a pályázat weboldalára tölthetik fel írásaikat, a legjobb 300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 100 ezer forintos pénzjutalomban részesül. A novellákat Grecsó Krisztián író, Antal Nikolett és Korpa Tamás, a Fiatal Írók Szövetségének társelnökei bírálják el.

A főváros és a megyeszékhelyek megállóiban kihelyezett novellákkal a szervezők célja az, hogy szórakoztató perceket szerezzenek a buszra vagy villamosra váróknak. Az első évben több mint 2500 alkotás érkezett a felhívásra, tavaly már 3800, amelyek szerzői között volt ismert író, neurológus, marketinges és újságíró is.

A nevezés idén is anonim módon történik, így a szerzők kilétére csak azt követően derül fény, hogy a zsűri kiválasztotta azt a húsz novellát, amelyeket az utazók 2019 nyarán olvashatnak országszerte.