A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban meghirdetett pályázat nyerteseinek szóló okleveleket György László, az Innovációs és Technológiai minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára adta át szerdán Budapesten.
 
A politikus közölte: azok az országok sikeresek, amelyek patrióta gazdaságpolitikát folytattak az elmúlt 120 évben, megvannak a maguk multinacionális vállalatai, amelyek otthonuknak tekintik a hazájukat.
 
Éppen ezért olyan vállalkozások kaptak támogatást a program keretében, amelyek magukban hordozzák a regionális, vagy a maguk szakterületén a globális multivá válás lehetőségét - emelte ki.
 
Az államtitkár rámutatott: azok a multik, amelyek otthonuknak tekintik a hazájukat, érdekeltek az ország felvirágoztatásában és abban, hogy munkát adjanak másoknak. Ezek a társaságok úgy hoznak döntéseket, hogy az otthonukat jelentő közegből indulnak ki, és nem csak a pénzügyi szempontok számítanak számukra.
 
Felidézte: a második világháborúig Magyarországon is voltak ilyen multinacionális társaságok, ám a történelem elsodorta őket. Jött 45 év kommunizmus, majd négy év rövid megszakítással húsz év nemzeti karaktert és történetiséget nem ismerő neoliberális gazdaságpolitika. Ezt követően, 2010 óta nyílt lehetőség ezen vállalkozások támogatására - fűzte hozzá.
 
Arról is szólt, hogy eddig 59 vállalkozás jutott támogatáshoz a Magyar multi program keretében, összesen 14,4 milliárd forint értékben. A programot a gazdaság járvány utáni újra nyitása keretében tovább folytatják, kibővített 100 milliárd forintos keretösszeggel - jelezte.
 
A magyar multikra annál is inkább szükség van, mert a tapasztalatok szerint ezek a vállalkozások négyszer olyan mértékben gyarapodnak, mint az ország nemzeti összterméke, vagyis húzzák magukkal a gazdaságot - hangsúlyozta György László.