Mint kifejtette: a férje, Ludvig Zoltán festőművész által indított művésztelep sorrendben a 27. lesz, mert egy időben télen is tartottak alkotótáborokat az egykori parasztudvarból kialakított képzőművészeti centrumban. A húszéves jubileum apropóján idén arra is választ keresnek, hogy mi is a húsz év lenyomata.

Az 1999 óta eltelt két évtizedben a kezdeti alkotótábor és baráti összejövetel 2006-tól művészeti szabadiskolaként, továbbá kora tavasztól késő őszig tartó programok helyszíneként is egyre ismertebb lett. Testvérvárosi, illetve roma művésztelepek, kreatív táborok gyerekeknek és művészeti szabadiskola felnőtteknek, ének mesterkurzusok és zenei táborok is helyet kaptak a Kendlimajorban kialakított centrumban.

Ludvig Zoltán és fia, Ludvig Dániel képzőművészek mellett Kuvaittól Kubáig 13 ország – többségében visszajáró – művészei kaptak meghívást a mostani, a nagyközönség számára is mindvégig nyitott művésztelepre. A tábor nyitott, vagyis az érdeklődők a két hét során bármikor bepillanthatnak az alkotások születésének folyamatába.

A vasárnap esti megnyitót követően június 4-én Dialógus címmel nyílik tárlat a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban Ralf Klement szobrászművész és a Türingiai Művészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból. A résztvevők és az idelátogatók a Nagy-Britanniában élő Merksz Andor audiovizuális performanszát is láthatják június 8-án, de ezen a hétvégén az Egri Pinceszínház művészei ugyancsak jelen lesznek előadásukkal. A művésztelepet június 15-én este ezúttal is a két hét terméséből összeállított kiállítással zárják.