Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-nek elmondta, a zalai férfi 2018 májusában tett feljelentést a nagykanizsai javítóintézet vezetője ellen, azt állítva, hogy az „megszegte közfeladattal kapcsolatos kötelezettségeit”, mert az intézet növendékeinek szökését nem szankcionálta, hanem jutalomszabadságként könyvelte el és ezzel kapcsolatban hamis iratokat készített.

A feljelentés alapján a rendőrség nyomozása – figyelembe véve a fenntartó Emmi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósága vizsgálati jelentését – az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntette, mivel az nem tárt fel törvénysértést. A férfi ellen ezek után a Zalaegerszegi Járási Ügyészség emelt vádat 2019 márciusában, hamis vád bűntette miatt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a tárgyaláson meghallgatta a megvádolt férfit, illetve tanúkat kérdezett ki, továbbá értékelte a főigazgatóság vizsgálati jelentését is. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás során azonban a bíróság alaptalannak tartotta a hamis vád bűncselekmény vádját és a férfit bűncselekmény hiányában felmentette.

Az ítélet indokolásában elhangzott: a vizsgálati jelentés nem felelt meg a követelményeknek, a többi között nem értékelte a tanúk vallomásait, amelyek lényegi információkkal szolgáltak az ügyben, a vizsgálati jelentésben foglaltak és a vallomások pedig nem álltak összhangban.

A bíróság ezek összevetéséből arra a következtetésre jutott, hogy a hamis vád bűncselekmény nem valósult meg – fogalmazott a törvényszék szóvivője.