Guller Zoltán elmondta: a belföldi vendégforgalom után elsőként a környező országokból érkeznek külföldiek, majd őket a schengeni határokon belülről érkező turisták követik.
 
A válságból való kilábalás adócsökkentéssel és a fejlesztések folytatásával, sőt ha lehet, még több fejlesztéssel érhető el, a megszorítások csak elmélyítik a válságot - fogalmazott a vezérigazgató.
 
Úgy fogalmazott: két hónappal ezelőtt a vírus derékba törte a több százezer embernek és több tízezer vállalkozásnak munkát adó magyar turizmust. Ez az iparág érzi meg elsőként a bajt, de mindig elsőként is áll talpra - jegyezte meg.
 
A turizmus-vendéglátás újranyitásának harmadik fázisában a vidéki Magyarország után Budapest is újranyitott, ismét lehet vendéget fogadni. Az elmúlt napok azt mutatják, hogy a magyarok újra nagy számban utaznak - közölte.
 
A szektor minden szükséges kormányzati segítséget megkapott, adócsökkentés, járulékcsökkentés, kedvezményes hitelprogram, munkahelymegtartó és -teremtő támogatás formájában, illetve a Széchenyi Pihenőkártya is "új fokozatba lépett". A turisztikában "ha vendég van, minden van" - fogalmazott Guller Zoltán.
 
Kitért arra, hogy a 100 magyarországi tourinform iroda megújítására tavaly meghirdetett, egymilliárd forintos fejlesztési program keretében a most elkészült zalakarosi mellett a soproni, a keszthelyi, a tokaji és a hajdúszoboszlói iroda felújítása is zajlik. Még ebben az évben további 25 irodát újítanak fel, jövőre pedig több tucatnyi iroda kap fejlesztési támogatást - tette még hozzá.